Aktuális

Hátrányos helyzetű, gyakorlattal rendelkező szakmunkások, valamint betanított és segédmunkások számára kínál álláslehetőséget a CSV Esztári Szolgáltató Szociális Szövetkezet. A szövetkezet Esztár, Derecske és Debrecen környékén kertészeti, építőipari, ipari takarítási, illetve bútor-, és épületasztalosi tevékenységekhez toborozza a munkavállalókat. Többek között 50 év feletti munkát kereső, fogyatékossággal élő, illetve roma származású munkavállallók jelentkezését is várjuk.

A szövetkezet jelenleg 12 munkavállalónak tud munkát biztosítani. A szakirányú iskolai végzettség és a gyakorlat a szakmunkások esetében előnyt jelent, hiszen önálló munkavégzés mellett maguk a dolgozók is segíthetik betanított munkatársaikat. A szövetkezet leginkább kőműves, festő, burkoló, víz-, fűtésszerelő, ács, asztalos, motorosfűkasza-, és fűrészkezelő szakmák képviselőinek tudna munkát adni. A kertészeti, építőipari, asztalosipari és ipari takarítási tevékenységekhez főként Esztár és Debrecen közelében élő munkavállalók jelentkezését várják, olyanokét, akik megfelelnek az alábbi hátrányos helyzet valamelyikének:

  • 25 év alatti, pályakezdő fiatal
  • 50 év feletti munkát kereső
  • kiskorú gyermekét egyedül nevelő szülő
  • az utóbbi hat hónapban nem állt rendszeres fizetett munkavégzésben
  • regisztrált tartósan munkanélküli
  • roma származású
  • fogyatékossággal élő, mozgássérült

A munkavállalók az alábbi elérhetőségeken jelentkezhetnek:
telefon: +36 30 616 1680
e-mail: info@csvszolgaltato.hu