A projekt

A CSV Esztári Szolgáltató Szociális Szövetkezet az Európai Unió Társadalmi Megújulás Operatív Programjának keretében 2013-ban 49,5 millió forint támogatást nyert a “Szociális Gazdaság fejlesztése a konvergencia régióban” felhívás keretében. A szövetkezet székhelye Hajdú-Bihar megyében, a hátrányos helyzetű Esztár községben van. A szövetkezet 7 alapító tag részvételével alakult, akiknek magánszemélyként helyi kötődéseik is vannak. A tagok mindegyike részt vesz a szövetkezet munkájában. A szövetkezet napi 8 órás munkaidőben, 12 hátrányos helyzetű munkavállaló számára tud munkát biztosítani. A szövetkezet tartósan munkanélküli, 50 évnél idősebb, 25 évnél fiatalabb pályakezdő, gyermekét egyedül nevelő felnőtt, fogyatékos, és roma származású munkavállalók foglalkoztatását vállalta fel, különös gondot fordítva a dolgozók képzésére és betanítására. A cél, hogy a CSV minél szélesebb, komplexebb szolgáltatási kínálattal álljon a lakosság, a vállalkozások és a közintézmények rendelkezésére. A szövetkezet működési területe leginkább Esztár község és a környező települések, valamint a megye nagyobb települései, s ezeken kívül üzleti érdekei szerint az ország bármely területén lehetséges. A szövetkezet azon megrendelők igényeit is meg kívánja oldani, akik eddig munkavégzéseikhez csak feketemunkásokat, számlanélküli szolgáltatókat, irreálisan magas áron dolgozó szolgáltatókat, vagy éppen hozzá nem értő magánszemélyek segítségét tudták igénybe venni, ezáltal aktívan részt kíván venni a feketegazdaság kifehérítésében. A szövetkezet nyugdíjas, beteg, fogyatékos, hátrányos helyzetű, nehéz anyagi helyzetben lévő magán-megrendelők számára is teljes körű szolgáltatást vállal minden házi, házkörüli és egyéb munkafolyamatok végzésében, elérhető áron. Az önkormányzati, állami, közületi, intézményi és vállalkozó, céges, gazdálkodó megrendelői részére szakszerű, gyors, precíz, rugalmas, több munkafolyamatot átfogó szolgáltatást kíván nyújtani.